Végh Zoltán még mi elött elindult volna a Megyeri útra arról beszélt, ha egykori csapattársa, Bori Gábor gólt szerez ellene, de a csapata nyer, megveregeti a vállát, de még így is ő lesz a boldogabb. Hát Bori beköszönt korábbi csapatának, és még sem a veterán kapus vonult le vidámabban a játéktérről a meccs után.
Az Újpest már négy esztendeje nem tudta legyőzni hazai pályán fővárosi ellenfelét, a Szombati napig. Hogy még is sikerült azt idei remek igazolásaiknak köszönhették (Bozic januárban érkezett). A sikerért viszont keményen meg kellett dolgoznia a hazai gárdának. Az első negyedóra tapogatózó játékot hozott, már már szörnyülködött az a négy és fél ezer ember aki kilátogatott az összecsapásra, amikor a semmiböl lecsapott a Bosnyák "nintendo hős", Mario Bozic. Az idegenlégiós középpályás elé pattant a labda, amit kapásból a jobb alsóba vágott, ezzel vezetéshez jutattva a hazaiakat. A gól felpezsdítette a hangulatott és a meccset is. Valamivel aktívabbá váltak a felek, igaz a hazaiak sokkal jobban pörögtek még ekkor is. Az MTK igazából, az egész első féléidőben kereste a fonalat, a játékrész legvégére sikerült csak igazán veszélyesé válniuk, így megérdemelten vonultak egy gólos vezettéssel szünetre a lilák. A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első abba maradt: magabiztos hazai játékkal, lila~fehér fölénnyel. Ez pedig eredményeséggel is párosult ismét. Eljött a nagy pillanat, amikor Bori Gábor megszerezte első bajnoki találatát új csapatában. Eljött a pillanat amiről Végh beszélt: egykori csapattársa bizony bevette a kapuját. Pintér föllökte a védök közül kitörő Rajczi Pétert a tizenhatoson belül, ám ezt vitatható módon nem fújta le Vámosi játékvezető. Hogy nem ezért lesz közellenség a Szusza Ferenc stadionban és környékén, az csak azért van, mert a kipattanó labdára érkezett az ex MTK~ás Bori, és a kapuba lőtte azt. Bár, egy vendég védő kirúgta onnan, már későn tette mind ezt, hisz a játékszer áthaladt a gólvonalon. Ez a találat megpecsételte az MTK sorsát. A kék~fehérek továbbra sem bírtak felpörögni és helyzetekig is csak ritkán jutottak el. Garami mester cserélt is, de még így sem érte el a kellő hatást csapatán. Sőt mi több! Egy szemfüles szabadrugást követően a Szupermáriónak is becézett bosnyák hetes megszerezte saját maga második, csapata harmadik találatát is. Ezzel végképp eldöntve a három pont sorsát és fölöslegessé téve a hátralévő fél órát. Talán csak a vendégek nem akarták ezt elfogadni egyedül. Nem tetszett nekik, de nagyon nem, hogy bajnokként lemossák őket a IV. kerületben. Annyira nem, hogy az utolsó hajszálba kapaszkodva egy kontra végén Nagy Gábor megszerezte a szépitő találatot a 84. minutuban. Hamar tovább is zárkózhattak volna, de Balajcza az első félidei apróbb bizonytalanságai ellenére, akárcsak csapata-, parádézott!Az pedig, hogy a hazai kapitány két bravúrt is bemutatva megmentette csapatát a második kapott góltól a társakat is motiválta. Ujjongva ugortak föl a hazai ultrák, amikor Kabát tovább növelte a különbséget, Jucemar forintos passzát váltva gólra, így a 91. pecben kialakitva a 4:1-es, gólgazdag végeredményt. Szorosabb is lehetett volna az eredmény, ha a vendégek élnek a hajrában adódó lehetőségeikkel, de nem tették. Ez az a győzelem amire már nagyon vártak a Megyeri úton. Ez az az eredmény amivel kivívta a csapat, hogy hosszú idő után újra bezengje a stadiont az "Újpest parádé"! Ráadásul a fordulót követően már csak az Újpest hibátlan hazai pályán, így végre azt is elmondhatják a legnagyobb oroszlánbarlang az övéké!
A fanok véleménye...