Kedd hajnalban meghallt Ilovszky Rudolf az Vasas legendás játékosa.
A korábbi Magyar szövetségi kapitány, kinek nevét az angyalföldiek stadionja is viseli, 86 évesen tüdőgyulladásban húnyt el. A magyar futball újabb karizmatikus alakja távozott személyében közüllünk. Bár legnagyobb sikereit a piros~kékeknél érte el, a futball alapjait az MTKban sajátította el ahol 1933 tól rúgta a bőrt. 1941 ben került a Vasasba, ahol egészen visszavonulásáig játszott, 270 mérkőzésen 83 gólig jutott. Már ebben az időszakban is válalta a csapat utánpótlásának nevelését. 1945 és 1948 közt háromszor ölthette magára a válogatott mezét, de ezeken nem talált az ellenfél hálójába a balszélső. 1955 ben akasztotta szögre a stoplist, majd két évvel később depütált a Budapest Vasas felnőtt együtesének edzőjeként, ahol négy bajnoki címet nyert. Két időszakban volt a Magyar nemzeti válogatott kapitánya. Ez idáig utolsó EB szereplésünk is az ő nevéhez fűződik. Többször is megpróbálkozott külföldi csapatok írányitásával, de rendre visszatért imádott csapatához a XIII. kerületbe. 1995ben állt fel véglek a kispadról, de továbbra is a Vasas sikereiért dolgozott. Pályafutása során támaszkodott a fiatalabb játékosokra is. Munkásságát az alázat és a kitartás jellemezte.
~Bár a szomszédkerület legendája, a Magyar futballban elért eredményeivel kiérdemelte minden hazai futballszerető ember tiszteletét, így az Újpestiekét is!
Köszönjük Ilovszky Rudi bácsi!
A fanok véleménye...