Kerestem az UTE U98~as csapatának a honlapját, de seholsem találtam. Ám cserébe rábukkantam Urbányi István blogjára a pepsifoci.hu~n.
Elolvastam a két utolsó bejegyzést, amik az Újpestról való távozásakor születtek. Érdekes gondolatokat vettet föl és érdekes érzéseket kelltett velük bennem. Egy nyáron keresztül visszatekintve azokra a "lila ködös" időkre (pláne a sikeres bajnoki szerepléssel), sok dologban nem lett igaza, de sokban igen! Harcosok voltak itt tavaly szerinte, igazi harcosok, akik mindent megtettek a sikerért. Sokak szerint viszont zsoldosok... A zsoldos is harcos, nem? A gondolatok, mintha az egyik legnagyobb Újpest szurkoló lett volna. Én se csíptem a sikertelen tavaszkezdett miatt. De mostmár sajnálom, az akkori tálalás módott. Sajnálom azt ahogy ez a blog majd féléve elindult, a stílust, amiben a bejegyzések születtek. Hatalmasat nőtt, mint ember a szememben csak azért mert egy Áprilisi és egy Májusi bejegyzését elolvastam! És persze szomorúan konstatáltam, mennyivel igényesebben és választékosabban is lehet blogot írni. Talán kerül még majd föl oda bejegyzés... én kiváncsi lennék.
A fanok véleménye...