A Soproni liga hetedik fordulójában a Reac csapata fogadta a szomszéd kerület Újpest gárdáját a Budai II. László stadionban. Aczél Zoltán csapata bravúr győzelemre készült, ezzel megtörve pechszériájukat az idei szezonban. A vendégek számára ugyanakkor kötelező volt a 3 pont megszerzése, az idén még nyeretlen vendéglátóktól.
A hazaiak kezthették az összecsapást, 1500 néző elött. Hamar lehetőséghez is jutottak a tiszta kékben pályáralépők. Kőhalmi szabadrugását Balajcza középre ütöte, a kipattanóra pedig érkezett Nyerges, aki kegyetlenül kihasználta a lehetőséget (1:0). Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a Rákospalotaiak, két perccel később Bori beadását Josip Cutuk fejelte Szántai kapujába és ezzel egalizálta az állást. Az Újpest hamar döntésre akarta vinni a dolgot, és szabályosan a kapujához szögezte az ellenfelet. Elöbb Pollák fejelt fölé, majd Sándor vétett ziccert. A 17.minutumban még Szántai védte Bozic lövését, de egy perccel később már ő sem tehetett semmit. Megforditotta a mérkőzést az Újpest alig húsz perc alatt. A találat után Mijadinovskit ölelgették a csapattársak, de később kiderült Kapcsosról pattant a labda a hálóba (1:2) A vezetés ellenére sem vettek vissza a lilák és újabb helyzeteket alakitottak ki, melyekre csak elvétve tudott válaszolni a vendéglátó egyesület. A folytatásban a legnagyobb lehetőség talán Lisztes Krisztián elött adódott, de a Bundesliga bajnok középpájás 20méteres lövése, centikkel elkerülte a kaput. A helyzetre góllal válaszolt a IV kerületi csapat, egy labdaszerzést követően Bori paszolt Kabát elé, aki a tizenhatoson belülről izomból jutatta a játékszert a kapuba. Ezzel már az első félidő végén eldöntve a találkozót és a három pont sorsát. A szünetben Torma érkezett a Reacba, ezzel mutattván, még nem adták fel a harcot. A vendégek inkább a kontrákra támaszkodtak, de ez is bőven elégnek tűnt ahoz, hogy növeljék előnyüket, ám úgy tűnt semmi sem megy már be. Érezte ezt Szentes Lázár is, aki a frissen felépülő és játékra jelentkező Rajczit cserélte be Simon helyére. Nem is kellett sok idő a támadónak, hogy helyzetbe kerüljön. Kabát beadását bólintotta kapura, ám a labda a felső lécről a kapu mögé pattant. A hazaiak csak rögzitett szituáció után jelentettek veszélyt, ám Balajcza mindig a helyén volt. A 70. percben Bozic szabdrugását mentette Szántai szögletre, így a bosnyák középpályás újabb találata még várat magára lila~fehér mezben. Horváth kapott piroslapot a 76. minutumban, miután pároslábbal rúgta fel a frissen beállt Remilit, így végleg megpecsételte csapata sorsát. Az utolsó negyedóra a visszatérő Rajcziról szólt, de ha a játékszert a hazai hálóba is jutatta, azt less címén érvénytelenjtették. Máskor pedig még eddig sem jutott a vendég nyolcas. Összeségében, a helyzetkihasználásban még mindig nagyott kell javulnia az Újpestnek, ha komolyan bele akarnak szólni a bajnoki címért fölytatott küzdelembe, míg a Reacnak acélosabb védelemre lesz szüksége a bentmaradáshoz, és ha a padon akarják tartani edzőjüket. Jó játékkal, szórakoztatóan nyertek a vendégek, és ezzel átvették a vezetést a tabellán a hazai pályán pontokat vesztő Debrecen elött.
A fanok véleménye...